A sötét középkorban élünk?

(Nic Barker – Rockley Farm Anglia)

A lovak és tulajdonosaik napjainkban sok tekintetben hihetetlenül szerencsések.

Lovaink nem a dolgozó állatok számára normális kemény életet élik, ennek eredményeképpen sokkal hosszabb életűek (egy tipikus dolgozó ló a Viktoriánus Londonban 4, vagy 5 éves korában kezdett dolgozni és ez után kb. 4-6 évig élt).

Ma, Angliában, még a „legkeményebben” dolgozó lovak is csak néhány órát vannak munkában naponta, sok pihenőidővel. Ma azt várjuk, hogy lovaink fittek legyenek és egészségesek úgy fiatal korukban, mint (egyre jobban kinyúló) húszas éveikben.

Ma hozzáférünk a viselkedéssel, biomechanikával, edzéssel, táplálkozással és betegségekkel kapcsolatos kutatási eredményekhez.

Képesek vagyunk termeszteni és konzerválni magas minőségű takarmányt és van képességünk, hogy elemezzük a tápértékét annak, amit lovaink esznek, adhatunk biológiailag megfelelő diétát és táplálék kiegészítőket, hogy biztosak legyünk az optimális egészségi állapotban.

A lovakat ma már tipikusan atlétaként és nem munkalovakként kezeljük (bár néha vitathatóan néha elfelejtjük, hogy még a legnagyszerűbb „lóatléta” is első és legelsősorban ló.)

A lovak ma már kaphatnak masszázst, fizikoterápiát, hidroterápiát; dolgozhatnak jártatógépben és futószalagon, versenyezhetnek arénákban olyan felületeken, amiket speciális fegyelmet igénylő feladatokra terveztek.

A lovak „krémje” rendszeresen repülővel utazik a világ körül és még egy családi póninak, vagy más egyszerű lónak is van egy teherautója, vagy szállítója, amit az ő kényelmére készítettek egy vagyonért a szükséges felszerelésekkel.

Kiterjedt eszköztárunk van arra, hogy lovaink környezetét úgy kezeljük, ahogy nekik és nekünk is megfelel. Ergonomikus hevedereket és kantárokat tervezünk; a nyergeket nyomáspróbának tesszük ki; a nyeregalátéteket könnyű, légáteresztő anyagokból készítjük. Az épületek jól megvilágítással és jó szellőzéssel készülnek akár fűthető mosókkal.

Oltjuk őket tetanusz ellen és meggyőződünk róla, hogy parazitáktól mentesek. És, amikor a dolgok rosszra fordulnak, szofisztikált állatorvosi diagnózisok állnak rendelkezésünkre, talán használunk MRI-t, ultrahangot, röntgent és szondát a műtét és rehabilitáció esetleges opciójával, hogy megadjuk a lónak a legjobb esélyt a gyógyulásra.

Manapság majdnem mindnyájan képesek vagyunk lassított felvételeket készíteni telefonunkkal arról, ahogy lovunkkal dolgozunk, eddzük őket, vehetünk leckéket, versenyezhetünk és lehetőségünk van fényképeket és videókat használni annak érdekében, hogy felfedjük az esetleges problémákat és fejlesszük magunkat és lovunkat.

Mindezek ellenére mégis van egy terület a lovak körül, ahol ragaszkodunk a sötét korokhoz, egy nehezen érthető beavatkozással járó, sok száz éves technológiát használva. Nos, kitalálhatják…

Ne értsenek félre – nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a patkó hasznos módja annak, hogy egy egészségtelen pata teljesítményét növeljük. Véleményem szerint a döntési faktor az, ami biztosítja a lópatkók folyamatos népszerűségét.

Ha a lónak egészségtelen patája van, lehetőség van javítani a paták állapotán diéták és a biomechanika alkalmazásával, de ez időt és erőfeszítést igényel. Ezzel szemben egyszerű és gyors módja magasabb szintű teljesítmény elérésének – több mérföld, keményebb talaj – ezekkel az egészségtelen patákkal, ami a jelenlegi állapot, ha patkót helyezünk fel.

Mint minden gyors megoldásnak, a patkolásnak is számos hátránya van. Patkolt lovakkal való tapasztalataim alapján megnő a sérülés veszélye (lovaké és embereké egyaránt), a pata egységének sértetlensége sérül, csökken a mozgásérzékelés és (gyakran) sérül a biomechanizmus.

Patkolni gyors – bizonyosan gyorsabb, mint megvárni az egészséges pata növését – és, mint a Viktoriánus Londonban, lehet használni a patkót, ha nincs értelme javítani a pata egészségi állapotán.

Ezért a patkolás tökéletes értelmet kap munkalovak esetében a Viktoriánus London korában, és az előtt. Ezek a lovak naponta 10-14 órát dolgoztak, a héten 6 napot és rendszeresen 40 mérföldet naponta.

A városi lovak bebörtönözve éltek az istállóban, amikor nem dolgoztak, szennyezett levegőt lélegezve odakint. A takarmányuk gyakran rossz minőségű és poros volt és természetesen nem volt lehetőség annak elemzésére, hogy mi hiányzik a táplálékukból. A hosszú, munkával töltött időszakok táplálék nélkül szintén nem sokat használtak.

A lovak legtöbbet a táplálkozási hiányosságoktól szenvedtek nem beszélve a légzési és metabolikus kihívásokról (ezeknek mind, ahogy ma már tudjuk, hatása van a patákra).

Ilyen körülmények között a patkolás hatásos módja volt annak, hogy minden ló munkaképes maradjon arra a néhány évre, függetlenül lábaik egészségi állapotától, és meg tudjon birkózni az akkori utak minőségével.

De a technológia tovább fejlődött (legalábbis a legtöbb egyéb területen) és a 19. századi gyakorlatok napjainkra idejétmúlttá, szükségtelenné és primitívvé váltak.

Annyira hozzászoktunk a patkoláshoz, hogy néha nehéz mögé látni, de, ahogy Steve Leigh tegnap mondta nekem, el tudják képzelni, micsoda felzúdulást okozna a jóléti körökben, eltekintve az állatorvosoktól, ha valaki ma a semmiből kezdené azt hirdetni, hogy szegezzünk egy fém cipőt a lovak patájára?

Egy olyan korban, ahol lovaink teljesítménye és egészsége mindennél fontosabb, miért kapaszkodik még mindig sokunk egy darab megformált vashoz, mint az egészség megőrzésének talizmánjához? Egy olyan korban, ahol a tudományt és a bizonyítékokat részesítjük előnyben a tradícióval és a szóbeszéddel szemben (vagyis szeretnénk ezt hinni), mi az oka ennek a babonás viselkedésnek?

Egészen bizonyos, hogy ez nem azért van, mert a patkó egy technológiai megoldás.

A patkó támogatói azt vitatják, hogy kevés az olyan tanulmány, amely patkó nélküli lovak teljesítményét vizsgálja. Igazság szerint, az olyan tanulmány is kevés, amely patkolt lovak teljesítményét vizsgálja és természetesen egy sincs, amely következetesen hasonlítja össze a patkolt és a patkolatlan lovak hosszú távú teljesítményét ugyanolyan körülmények között (amely bizonyítékra szükségünk van). 

Így, mivel híján vagyunk a kutatásoknak, mink van? A tapasztalatom, és azoknak a patkó nélkül keményen dolgozó lovak tulajdonosainak a tapasztalata, miszerint a patkó nélküli pata egészségesebb és funkcióját tekintve hatékonyabb.

Szintén ijesztően sok olyan lovat láttam súlyos patairha gyulladással, akik korábban patkolva voltak, és teljes mértékben visszatértek a munkába – mezítláb.

Természetesen e lovak tulajdonosainak álmában sem fordul meg a fejében, hogy lovukat újra megpatkolják (ahogy nekem sem jut álmomban sem eszembe, hogy megpatkoljam bármelyik lovamat is), mert azt látjuk, hogy patkó nélkül lovainknak egészségesebb a lábuk.

Érdekességképpen, majdnem minden mezítlábas ló tulajdonosának kiterjedt tapasztalata van patkolt lóval való munkával. Ezzel szemben, nagyon kevés patkolt ló tulajdonosának van tapasztalata patkó nélküli lóval való munkával.

(Megjegyzés: valamilyen oknál fogva a mezítlábas lovak erős érzelmi reakciót váltanak ki lovas körökben. Ha véletlenül találkozunk egy vadul hangzó kijelentéssel a lovak lábával kapcsolatban (különösképpen online), mindig megéri megvizsgálni, vajon aktuálisan annak a személynek van-e bármilyen tapasztalat arról, amiről beszél. A legtöbbször nincs…)

Még a kovácsok is felismerik a patkónélküliség előnyeit – csak azt hiszik, hogy a lovak nem tudnak teljesíteni patkó nélkül.

Mi mindannyian a mezítlábas lovainkon saját szemünkkel látjuk, hogy az egészséges paták milyen magas szintű teljesítményre képesek – látjuk és hisszük, különösképpen, mert a legtöbbünk lovának komoly egészségügyi problémái voltak, amíg patkolva voltak. 

A patkolás egy gyors, beavatkozással járó módja marad annak, hogy a gyenge lábak teljesítményét növeljük, betegség okozó, a sérülés veszélyét hordozza és még a fiziológiás hatásait sem tudjuk teljesen megérteni.

Természetesen, ha a patkolást részesíti előnyben, valamint azt tervezi, hogy heti 6 napon, naponta 12 órát dolgozik lovával és megtesz 40 mérföldet naponta, továbbra is patkolhatja lovát, sőt, ilyen körülmények között tanácsos is (de ezzel egy időben elkezdhet egy új lóra is spórolni).

Mindazonáltal, ha nem hajlik a gyors megoldásra és inkább lova egészségének javítását tartja szem előtt a jelen állapotot tekintve kiindulásként, ebben az esetben szerencsésnek érezheti magát, hogy olyan korban él, ahol ez lehetséges és elkezdhet tenni valamit ezért!

*www.victorianlondon.org  – részlet a „The Horse World of London (W. J. Gordon, 1893)”, mely magával ragadó, néha rémisztő pillantást enged a munkalovak életébe

**www.farriery.org.uk The Horseshoeing Book (Humphry BVMS, MRCVS, AWCF,1995)

Leave a Reply

Your email address will not be published.